Együttműködő munkahelyi kultúrák kialakítását támogatjuk
Állítsd a konfliktusokat céged és munkatársaid változásának szolgálatába!
Munkahelyi Konfliktusok 2.0
Állítsd a konfliktusaitokat céged és munkatársaid változásának szolgálatába! Tarts velünk november közepén induló workshopunkon most 4 héten keresztül, heti 3 órában.
Amit a workshop nyújt számodra
- Megérted, miért vannak és miért nem szűnnek meg a konfliktusok a cégedben.
- Megérted, hogy a megfelelő hozzáállással hogyan tudod felhasználni a konfliktusokat a céged fejlődéséhez.
- Kulcsokat kapsz ahhoz, hogy a cégedben lévő konkrét konfliktusokkal mihez kezdj.
- Megnézünk közösen egy általad hozott aktuális konfliktust, hogyan lehet rá alkalmazni a tanultakat.
- Konkrét bevezethető vezetői eszközöket kapsz, amelyek segítik a parttalan és terméketlen konfliktusok megelőzését, illetve oldását.
- Konkrét mondatokat kapsz, amelyek alkalmazhatók a konfliktusok megelőzésére, illetve oldására.
A workshop rövid leírása
- A munkahelyeken, az emberi együttműködés természetéből fakadóan adódnak konfliktusok. Ezek megnyilvánulhatnak úgy a munkafolyamatokban, mint a munkatársak vagy osztályok közötti együttműködésben. Szélsőséges esetben előidézhetnek komolyabb gazdasági jellegű problémákat és kríziseket is.
- A fő kérdés: hogyan állunk hozzájuk és mit kezdünk velük? Az esetek többségében két szélsőséges esettel találkozhatunk. Az egyik esetben a konfliktusok nyílt, de parttalan és terméketlen jelleggel vannak jelen a cég életében. A másik esetben a látszat harmónia mögött a kimondatlan, rejtett konfliktusok miatt „tapintható” a feszültség. A közös mindkét esetben az, hogy romboló hatásúak a cégre nézve mind emberileg, mind fizikailag és anyagilag.
- A helyes út a konfliktusok nyíltá tétele és megdolgozása, amihez azonban már kellő jártasságra van szükség. Miért alakult ki az adott konfliktus? Mit jelez ez a konfliktusban résztvevők, illetve akár az egész cég számára? Miből táplálkozik valójában a konfliktus? Hogyan lehet hosszú távú megoldást találni, ahol már nem ugyanazon a szinten térnek vissza a konfliktusok? Milyen vezetői eszközök, illetve vezetői kommunikáció alkalmazható a parttalan és terméketlen konfliktusok megelőzésére, illetve oldására?
- Tüneti kezelések helyett, ismerkedj meg egy újszerű szemlélettel, amivel a konfliktusokat a céged és munkatársaid fejlődésének a szolgálatában tudod állítani.
- Legyen szó a munkatársak közötti feszültségekről, osztályok közötti érdekellentétekről vagy az ügyfelekkel és külső partnerekkel való rendezetlenségekről, térképezd fel és alakítsd át a cégedet a konfliktusaitok mentén!
A workshop során érintett kérdések
Mit nevezünk konfliktusnak?
Mi a helyes hozzáállás a konfliktusokhoz?
Miért fontos vezetőként foglalkozni a konfliktusokkal?
Mi a konfliktusok természete?
Mik a konfliktusok valódi okai, forrásai?
Miért van létfontosságú szerepe a konfliktusoknak egy cég életében?
- Hogyan kerüljük el azt, hogy megoldottnak hitt problémák újra kialakuljanak a szervezetben?
Mik a konfliktusok emberi és anyagi következményei?
Mi a 12 kiemelt konfliktusterület egy munkahelyen?
Hogyan tudnak pénzben is mérhető károkat okozni az emberek közötti konfliktusok?
- Mit tehet a vezető azért, hogy megelőzze a terméketlen konfliktusok kialakulását?
Hogyan tudja a vezető hatékonyan kezelni a kialakult konfliktusokat?
A workshop fő paraméterei
Helyszín
1066 Budapest
Teréz körút 46.
FBG Center
3. emelet
Időpontok
2024.11.21. 13:30-16:30
2024.12.05. 13:30-16:30
2024.12.11. 14:00-17:00
2024.12.12. 14:00-17:00
Létszám
15 fő
Ár
140.000 Ft
(alanyi adó mentes)
Minden külső változás a belső átalakulás eredményeként születik meg és ölt testet.
Új ismeretek révén feléleszthetjük szunnyadó tehetségeinket. Gyakorlással készség szintre emelhetjük képességeinket. Ismétléssel jártassággá kovácsolhatjuk készségeinket. Megfelelő türelemmel, állhatatossággal és felelősséggel mestereivé válhatunk tálentumainknak.
Minden cég a vezetők képére jön létre, ezért a szervezet sikereinek és kudarcainak a végső forrásai is maguk a vezetők.
Munkahelyi konfliktusok
Állítsd a konfliktusokat céged és munkatársaid változásának szolgálatába!
Minden munkahelyi konfliktus elsősorban a vezetőkről és a vezetők számára hordoz üzenetet.A konfliktusba kódolt üzenetek megértésével, egy magasabb fejlődési szintre leszel képes átvezetni a cégedet.
Az emberi közösségekben a konfliktusok hierarchikusan rendezettek. Minden munkahelyi konfliktus esetében beazonosítható, hogy milyen magasabb szintű konfliktus leképeződése. Az út a vezetőktől, a középvezetőkön át, a munkatársakig vezet. Térképezd fel és alakítsd át a cégedet a külső és belső konfliktusaitok mentén!
Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat és ismerd meg
Munkahelyi konfliktuskezelés 2.0 workshopunkat!
Vezetői kommunikáció
Alakíts ki egy felszabadult munkahelyi légkört, ahol jó érzés együtt dolgozni!
A szó ereje kétélű fegyver, amivel ugyanúgy képesek vagyunk építeni, mint rombolni. Vezetőként, egyik kulcsfontosságú feladatunk az építő, inspiráló, együttműködést támogató kommunikáció.
A kapcsolatainkat romboló, leépítő hatások ösztönösen és automatikusan működnek bennünk. Együttműködésünk minőségének emelése azonban tudatos jelenlétet és erőfeszítést kíván. Sajátítsd el azokat a kommunikációs módszereket, amik csodákra képesek a felszabadult munkahelyi hangulat és együttműködés megteremtésében!
Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat és ismerd meg
Szavainkba kódolt hatalom workshopunkat!
Vezetői karaktertipológia
Ki vezet, te vagy a karaktered? Ismerd meg a vezetői karaktered és vedd a saját kezedbe az irányítást!
Vezetőként mindannyian rendelkezünk olyan nem tudatos vagy nem tudatosított működéssel, attitűddel, amivel jelentős befolyást gyakorlunk cégeink életére és eredményeire.
Ezek a többnyire automatikusan lejátszott működési mintáink észrevétlenül akadályoznak, hátráltatnak bennünket céljaink elérésében, rossz döntésekhez vezetnek, rombolják emberi kapcsolatainkat, aláásva ezzel cégünk eredményességét és sikereit. Szabadulj meg az általad fentartott negatív vezetői karaktereidtől és építsd újra magad a terheik nélkül!
Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat és ismerd meg
Vezetői karaktertipológia workshopunkat!
PROGRAMCSOMAGJAINK
Vezetői Akadémia Programok
Sajátítsd el a vezetői hivatás betöltéséhez nélkülözhetetlenül szükséges szakmai tudást és képességeket.
A vezetők eszköztárához tartozó külső ismeretek, módszerek és eszközök bemutatásán túl, a vezetővé válás belső, önazonosságot és hitelességet növelő területeire is belépünk.
Vezetni olyan, mint egy háromlábú széken ülni. Bármelyik láb kiesik, a szék felborul. Vezetőként egyaránt ránk vannak bízva cégünk vezérlő elvei (vagyis küldetése, értékrendje és céljai), munkatársi közössége, valamint a szervezet működtetése. Válj háromdimenziós vezetővé, aki a szívén viseli mindhárom terület egyensúlyát és fejlődését!
Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat és ismerd meg
Vezetői Akadémia Programunk részleteit!
Vezetői Alkímia Programok
Változtass magadon, hogy változtathass a cégeden!
Minden cég, a vezetők képére jön létre! Vezetőként mi magunk teremtjük meg tudatos és öntudatlan gondolatainkkal, megéléseinkkel, szándékainkkal és döntéseinkkel cégünk sikereit, kudarcait, a munkahelyi körülményeket, morált és hangulatot.
A munkahelyek gazdasági problémái és krízisek mögött többnyire belső, emberi tényezők – gondolatok, érzések és szándékok – állnak. Vezetőként tudnunk kell, hogy minden külső siker, kudarc és krízis, belső világunk tükörképeként jelenik meg. Ismerd fel és alakítsd át azokat az öntudatlan működési mechanizmusaidat, melyek szabotálják céged sikereit!
Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat és ismerd meg
Vezetői Alkímia Programunk részleteit!
Organikus szervezetfejlesztés
Fedezd fel a működési rendellenességek mögött meghúzódó valódi okokat és hozz létre valódi, tartós átalakulást a cégedben!
Egy cég jóval összetettebb, mint posztán a munkafolyamatainak az összessége. Mionden szervezet át van hatva az emberre jellemző sajátosságokkal, ezért, ha változást szeretnénk elérni, a legnagyobb körültekintésel kell hozzányúlnunk. A szemmel látható elakadások, hibák, elégtelenségek mögött meghúzódó valódi mozgató rugók, a felszínen nem érzékelhetők.
Egy szervezet átalakítása során a valódi megoldást többek között olyan finom struktúrákban kell megtaláljuk, mint az emberi szándékok, motivációk, félelmek és meggyőződések. A felszíni változtatások helyett, amik újra és újra visszarendeződéssel járnak, fedezz fel egy tartós átalakuláshoz vezető organikus, emberközpontú módszertant!
Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat és ismerd meg
organikus szervezetfejlesztési megközelítésünket!
Közösségformáló csapatépítés
Formáld a csapatodat együttműködő, bizalomteljes közösséggé!
Vezetőként megbízatásunk szerves része egy olyan szervezeti kultúra kialakítása, amelyben kollégáink nem csak formálisan, munkatársként kapcsolódhatnak egymáshoz. Az egymás iránti megbecsülés, hála, elfogadás és felelősségvállalás kultúrájának kialakítása a szervezet eredményességének egyik legfontosabb záloga!
Munka közben csak részlegesen tudjuk megismerni egymást. Szükség van olyan munkán kívüli lehetőségekre, ahol építő és termékeny jelleggel, új, akár rejtettebb oldalunkról is megmutatkozhatunk és közvetlenebb, örömteli módon kapcsolódhatunk egymáshoz. Ismerjétek meg egymást, építsétek a bizalmat, tegyétek élhetőbbé a munkahelyen eltöltött időt!
Kérd díjmentes bemutatónkat és ismerd meg
közösségformáló csapatépítő programjainkat!